Esetleg nem iszik, hanem sír, magára húzva a vécéajtót - ahogy arról számos fórumon olvashatunk.
A tudatos gyermektelenségem általában elég durva stigma, alázott meg állásinterjún már műmacsó cégvezető azzal, hogy aki nem akar gyereket, az nem nő; és napi szinten kapja meg a teljes közösségünk, hogy a világ legnagyobb csodáját hagyjuk ki az életünkből.
Ehhez képest, most, hogy a szülők és a gyerekeik 0-24-ben összezártságra vannak ítélve, és a szülőnek jóval aktívabb szerep jut a gyerek életében, mint eddig valaha, egyre gyakoribbak a "de jó nektek", "fu, hát én se biztos, hogy újra vállalnám", és a "nagyon jól döntöttetek" kommentek is. Hirtelen elég sokan világosodtak meg ezügyben.
Hiába szeretem a franciakrémest, mindennek van határa
A folyamatos összezártság nem feltétlenül a pozitív vonásokat csalja elő, és még azt, akit amúgy nagyon szeretünk is képesek vagyunk olykor unni, képes idegesítővé válni, és egy kicsit el akarunk vonulni tőle. Kell a tér, meg kell teremteni, de 2+ gyerek esetén ez lényegében lehetetlen.
Viszont a felelősséget senki nem akarja vállalni: miért nem foglalkozik a tanár többet a gyerekkel? Miért nem köti le a másik szülő? Ő miért zárhatja magára a budiajtót két órára? Miért megy folyamatosan a tévé? Hogyan legyen lemozgatva a gyerek? Miért nem lehet odadobni a nagyinak?
Visszanyal a fagyi?
A gyerekvállalás egyik súlyos társadalmi problémájának azt látom, hogy a szülők elég ritkán vállalják ezt MAGUKNAK. KELL a gyerek, mert ez a norma, meg amúgy is, 5-6 év után sokan már nem tudnak miről beszélgetni egymással a házasságban, hát ideje, hogy legyen egy közös projekt, ami témát biztosít. Ez is megérne amúgy egy misét: hány kapcsolatban jönnek most rá arra, hogy a napi rutinon, a mit hozzál a boltból és miért paraszt a főnököm témákon kívül, nem tudnak mit kezdeni egymással otthon, hiába házasok?
Emellett pedig a nagyik is folyamatosan képben vannak. Sok olyan sztorit hallottam már, ahol a "felnőtt" szülő napi 4-5 alkalommal is felhívja a saját anyját tanácsot kérni, segítségért könyörögni, mintha csak ő is gyerek lenne még. Aztán a nagyi persze rohan, hiába dolgozik még ő is 60 körül főállásban, megy, és ellátja a második főállását - neveli a felnőtt gyerekét, meg pesztrálja annak a gyerekeit.
A távoktatás pedig arra is rámutatott, hogy a szülők durva mértékben nem tudnak mit kezdeni a gyerekeikkel, és tulajdonképpen, boldogsággal tölti el őket - vagy legalább megkönnyebbüléssel -, hogy leadhatják az utódokat az óvodáknak, iskoláknak.
Nem nevelők a tanárok - és ha nem, miért igen?
Számomra a legérdekesebb felfedezés, - tanár rokonnal ezt belülről látom -, hogy a szülők milyen lelkesedéssel tolnának át mindent IS a tanárra. Miközben logikusan megnézve, a tanár dolga annyi, hogy leadja az anyagot, aztán számonkérje, értékelje, majd menjenek tovább egy másik témakörre.
Ez pedig, akárhogy matekozom is, tökéletesen teljesíthető távból. Azonban a szülő kivan, a szülő panaszkodik, hogy a tanár "miért csak ennyit tesz" és ő már otthon nem bírja tovább, hogy NEKI, SZÜLŐKÉNT törődni kell a saját tulajdon gyerekével.
Igyekszem - próbálom - érteni a szülők problémáit, pláne azokét, akik a gyerekkel való fokozott törődési igény miatt a saját munkáikat teljesítik egyre nehezebben. Az én területemen is többen vannak, akik emiatt kényszerülnek szünetet tartani, lövik le ideiglenesen a vállalkozásukat, mert nem megy nekik együtt mindennek a menedzselése, hiába töltik egy térben az idejüket.
De az is egy tény, hogy mindez világosan megmutatja, sokan mennyire felkészületlenül vállalnak gyereket, mennyire nem ismerik a saját gyerekeiket sokszor, mennyire nem tudják, egy ilyen helyzetben mit kéne kezdeni velük, és mennyien érzik természetesnek, hogy az ő vállalásaikat a nagyik meg az iskola nevelje.
Amikor 10-12 éves voltam, anyám azt mondta nekem - látva az ismeretségi körben történő nagyszülő-bevonásokat a gyereknevelésbe -, hogy ha én egyszer gyereket vállalok, azt magamnak teszem. Nem az, hogy nem fog segíteni, de az nem az ő felelőssége, ha én családot alapítok.
És milyen igaza volt, látva, hogy a mostani helyzetben mennyire meg vannak lőve a szülők, és mennyire kivannak...
