Bennem már szinte soha nem merül fel, mi lehet az exeimmel, de eszembe jutott, mennyien szoktak nyomozni utánuk. Csekkolás Instán, csekkolás FB-on, tiltások esetén, esetleg LinkedIN-en. Nekem is van LinkedIN-huszár exem, aki ott „tart szemmel”, sőt, adott esetben még egy-egy gratulációt is hozzám vág, noha azóta házas. Ja igen, hogy utóbbit honnan tudom, ha nem csekkolom őket, köztük őt sem? Egy véletlen összefutás, és egy futtában kiszúrt karikagyűrű sok mindent elmond…
(Megjegyzés: mivel a LinkedIN applikáció előszeretettel válogat a telefonunkban szereplő konktakthalmazból a „kit ismerhetek?” rovatban, sokkoló módon tud felvonulni az ember előtt a szexuális önéletrajza. Egyszer szakmai arcokat kerestem bekövetés céljából, ehelyett azt pipálgattam, a szembejövők közül kivel dugtam, kivel akartam dugni, kivel volt jó, és kivel penetra, ki az, aki majdnem megvolt, ki az, aki örök ábránd marad, és kiről derült ki, hogy őshím helyett csak egy tespedő lepényhal…)
Visszatérve a stalkingolásra: ha valaki kiíródott az ember életéből, sokan miért éreznek mégis kényszert arra, hogy figyelgessék a másikat? Próbáltam összeszedni magamban, és persze, ismerőseim történeteiből a motivációkat.
- Jobb vagy rosszabb lett-e az élete?
Valahol érthető, hogy kíváncsi az ember, mi lett az exszel egy új életben. Mégis, mire képes nélkülünk? Hogyan hatott rá a szakítás?
Például, ha én valakinek összetörtem a szívét, annak rövid időn belül látványosan baromi jó lett az élete. Ezt úgy kell érteni, hogy megtalálta a Nagy Ő-t, megvalósította egy álmát, esetleg 3 hónapon (!) belül megházasodott…. (3 éven belül meg elvált, de így van ez az ilyen 3 hónapon belüli esküvőkkel.) Mindezt szintén nem stalkingolásból tudom, csak sajnos mindig akadt egy informátor közös ismerős…
- Milyen az új partnere?
Szebb, csúnyább, sikeresebb, nullább, különlegesebb, hétköznapibb? Nyilván érdekel, ki kerül az ember helyére egy ágyban, ki nyitogatja ugyanazt a konyhaszekrényt, esetleg ki viszi sétálni ugyanazt a kutyát. Kérdés, mennyire jó mindezt tudni? Milyen érzéseket vált ez ki? Ha gáz az utód, akkor megsajnáljuk az exet, hogy szegényke, csak ez jutott neki utánunk, hiába, sose lesz már neki olyanja, mint mi, ha meg jobbnak ítéljük meg magunknál, azon kattogunk, talán nem is voltunk elég jók szívünk egykori választottjának. Akárhogy is: az új partnerről szóló információk birtokában, nem létezik olyan, hogy kedvező hír!
- És milyen ő?
Életem egyik legkeményebb élménye volt, mikor a főiskoláskori pasimat (3 év, 2 év együttéléssel, közösen tervezett jövővel, majd csúnya, nagyon-nagyon csúnya, mexikói pasival megcsalós szakítással), feldobta a FB, mint lehetséges ismerőst. A magas, atletikus, szőke-kékszemű, Balcsin megismert, könnyed fiút már nem láttam sehol abban az egy profilképben, helyette ott állt – illetve ült – egy durván kopaszodó, öregedő fejű, pocakos hímlény, noha még 30 éves sem volt ekkor. Először megijedtem, hogy mi lett belőle, aztán eszembe jutott: hú, de jó, hogy ez nem mellettem történt! Mégse szakíthat valakivel az ember azért, mert egy kopasz, hájas ötvenesnek néz ki 29 évesen… Vagy igen? Ki tudja, talán megtettem volna.
Végére érve az okfejtésnek, továbbra sem érzem azt, hogy szeretném figyelni az exeim sorsát. Mi több, lehetőség szerint még az utcán is elbújok előlük, ha szembejönnek, és nem támadnak rám orvul hangos köszönésekkel, mint a karikagyűrűs esetben. Egyszerűen nem lényeges az, hogy a múltunk darabjaival mi van most, mert amit a múltban hagyott egyszer az ember, már felesleges bolygatni a jelenben. Maradjon csak a helyén, ahova került: lelkünk pincéjében, a többi lom között.
Ja, igen, most már talán ez is világos: egyetlen exszel sem ápolok barátságot, mert semmi értelme sem lenne. És főleg azért, mert a legtöbb szakításom finoman szólva sem volt szép történet.
